Közönséges sárgarigó (oriolus oriolus)

A közönséges oriole (Oriolus Oriolus) fényes és nagyon szép tollazatú kismadár, amely jelenleg az oriole család, a verébalakúak (Passeriformes) rend és az oriole nemzetség egyetlen képviselője. Ennek a fajnak a madarai gyakoriak az északi félteke mérsékelt éghajlati viszonyai között.

A közönséges oriole leírása

Az Oriole teste kissé megnyúlt. A kifejlett egyed mérete valamivel nagyobb, mint a Common Starling fajé. Egy ilyen madár átlagos hossza körülbelül negyed méter, a szárnyfesztávolsága pedig nem haladja meg a 44-45 cm-t, testtömege 50-90 g.

Kinézet

A szín jellemzői jól kifejezik a szexuális dimorfizmus jellemzőit, amelyben a nőstények és a hímek nagyon észrevehető külső különbségeket mutatnak. A hímek tollazata aranysárga, szárnyakkal és fekete farokkal. A farok és a szárnyak szegélyét kis sárga foltok képviselik. A csőrtől a szem felé egyfajta fekete "kantár" csík halad át, amelynek hossza közvetlenül függ az alfaj külső jellemzőitől.

Ez érdekes! A farktollak és a fej színének sajátosságaival, valamint a repülési tollak hosszának arányaival összhangban jelenleg a közönséges oriole alfaj párját különböztetjük meg.

A nőstényekre zöldessárga felső és fehéres alsó rész jellemző, hosszanti helyzetű sötét csíkokkal. A szárnyak zöldesszürke színűek. A nőstények és hímek csőre barna vagy vörösesbarna színű, viszonylag hosszú és meglehetősen erős. Vöröses színű írisz. A fiatal madarak megjelenésükben inkább nőstényekre hasonlítanak, de különböznek attól, hogy az alsó részen halványabb, sötétebb és tarkaabb tollazat található.

Életmód és viselkedés

Az Európában fészkelő oriolák május első dekádjában térnek vissza szülőhelyükre. A teleltetésből először a hímek térnek vissza, akik megpróbálnak parcellákat hazavinni. A nőstények három-négy nappal később érkeznek. A fészkelő időszakon kívül a rejtőzködő oriole inkább kizárólag egyedül él, de egyes párok egész évben elválaszthatatlanok maradnak.

Az orioles nem szereti a nyílt területeket, ezért az egyik fától a másikig terjedő rövid repülésekre korlátozzák magukat. Az Oriole család képviselőinek jelenlétét csak a dallamos dalok határozhatják meg, amelyek kicsit olyanok, mint egy fuvola hangja. A kifejlett oriolák is előszeretettel táplálkoznak a fákon, átugrálnak az ágakon, és különféle rovarokat gyűjtenek. Az ősz beköszöntével a madarak elrepülnek a meleg vidékekre, hogy teleljenek.

Ez érdekes! A hangosítást többféle változatban mutatják be, de a kiáltás az oriolera jellemző, amit egy sor heves és reszelős hang „gi-gi-gi-gi-gi” vagy egy nagyon dallamos „fiu-liu-li” képvisel.

A hihetetlenül mozgékony és aktív madarak nagyon gyorsan és szinte hangtalanul képesek egyik ágról a másikra ugrani, elbújva a fák sűrű lombozata mögé. Repülés közben az oriole hullámokban mozog, ami feketerigóhoz és harkályhoz hasonlít. Az átlagos repülési sebesség 40-47 km/h, de a hímek néha akár 70 km/h sebességet is elérhetnek. Az Oriole család minden képviselője ritkán repül ki a szabadba.

Hány orioles él

Az Oriole család képviselőinek átlagos várható élettartama számos külső tényezőtől függ, de általában 8-15 éven belül változik.

Élőhely, élőhelyek

Az oriole széles körben elterjedt faj. A terület szinte egész Európa területét és Oroszország európai részét lefedi. A tudósok szerint az oriole ritkán fészkel a Brit-szigeteken, és időnként előfordul a Scilly-szigeteken és Anglia déli partján. Szabálytalan fészkelést figyeltek meg Madeira szigetén és az Azori-szigetek területein is. Ázsiában a fészkelő terület a nyugati részét foglalja el.

Az oriolák életük jelentős részét megfelelő magasságban, a fák koronájában és sűrű lombozatában töltik. Ennek a fajnak a madara a világos és magas törzsű erdőövezeteket kedveli, elsősorban a lombhullató területeket, amelyeket nyír-, fűz- vagy nyárfaligetek képviselnek.

Ez érdekes! Annak ellenére, hogy a rétisas igyekszik elkerülni a folyamatos árnyékos erdőket és a tajgát, a rigófélék családjának ilyen képviselői szívesen telepednek le az emberi lakások mellett, előnyben részesítve a kerteket, parkokat és út menti erdőültetvényeket.

A száraz vidékeken az oriole gyakran a folyóvölgyekben található tugai bozótokban él. Ritkán előfordulnak madarak a fenyőerdő lágyszárús területein és a különálló növényzettel rendelkező lakatlan szigeteken. Ilyenkor a madarak hanga bozótban táplálkoznak, vagy a homokdűnékben keresnek táplálékot.

Oriole diéta

A közönséges oriole nem csak friss növényi táplálékot, hanem nagyon tápláló állati takarmányt is fogyaszthat. A gyümölcsök tömeges érésének időszakában a madarak szívesen eszik azokat és olyan növények bogyóit, mint a madárcseresznye és ribizli, szőlő és cseresznye. A felnőtt orioles a körtét és a fügét részesíti előnyben.

Az aktív tenyésztés szezonja egybeesik a madarak étrendjének hozzáadásával mindenféle állati takarmányhoz, amelyet a következők képviselnek:

• fás szárú rovarok különféle hernyók formájában;
• hosszú lábú szúnyogok;
• fülkagyló;
• viszonylag nagy szitakötők;
• különféle pillangók;
• fa poloskák;
• erdei és kerti poloskák;
• néhány pókot.

Alkalmanként a rigófélék elpusztítják a kismadarak fészkeit, beleértve a vörös rózsát és a szürke légykapót. Az oriole család képviselői általában a reggeli órákban esznek, de néha ez a folyamat elhalasztható ebédidőig.

Természetes ellenségek

Az oriole-t gyakran megtámadják sólymok és sólymok, sasok és sárkányok. A fészkelő időszakot különösen veszélyesnek tartják. Ilyenkor a felnőttek elveszíthetik éberségüket, figyelmüket teljesen az utódok nevelésére fordítják. A fészek megközelíthetetlen helye azonban bizonyos garanciát jelent a fiókák és a felnőttek védelmére számos ragadozó ellen.

Szaporodás és utódok

A hímek nagyon szépen vigyáznak partnereikre, erre a célra dallamos dalszerenádokat használnak. A hét folyamán a madarak párat találnak maguknak, és csak ezt követően a nőstény elkezdi kiválasztani a megfelelő helyet a fészek építéséhez, és megkezdi az aktív építkezést. Az oriole fészek elég magasan található a talajszint felett. A jó álcázás érdekében az ágak vízszintes villát választanak megfelelő távolságra a növény szárától.

Maga a fészek megjelenésében erősen hasonlít egy szőtt, kis kosárra. Az ilyen szerkezet összes csapágyelemét a madár gondosan és megbízhatóan ragasztja a villához nyál segítségével, majd a fészek külső falait szövik. A fészekkosarak fonásához építőanyagként növényi rostokat, kötéldarabokat és juhgyapjúfoszlányokat, szalmát és fűszálakat, száraz lombozatot és rovargubókat, mohát és nyírfakérget használnak. A fészek belsejét moha és toll béleli.

Ez érdekes! Egy ilyen szerkezet felépítése általában hét-tíz napot vesz igénybe, majd a nőstény három vagy négy szürkés-krémes, fehér vagy rózsaszínű tojást rak, a felületen fekete vagy barnás foltok jelennek meg.

A kuplungot kizárólag a nőstény kotolja, majd néhány hét múlva kikelnek a fiókák. Minden júniusban megjelent babát élete első percétől fogva a szülő gondoz és melegít, aki megóvja a hidegtől, esőtől és a tűző napsugaraktól. A hím ilyenkor táplálékot hoz a nősténynek és az utódoknak. Amint a gyerekek kicsit felnőnek, mindkét szülő elmegy élelemért. A kéthetes, már felnõtt oriole fiókákat fiatal fiókáknak nevezzük. Kirepülnek a fészekből, és a szomszédos ágakon helyezkednek el. Ebben az időszakban még mindig nem tudják, hogyan szerezzenek önállóan táplálékot maguknak, és könnyű prédává válhatnak a ragadozók számára. A nőstény és a hím még azután is táplálja a ivadékokat, hogy azok "szárnyra kaptak".

A faj populációja és állapota

A Nemzetközi Természetvédelmi Unió által közölt hivatalos adatok szerint az oriolák a nagysárgafélék, a verébfélék rendjének és a sáskafélék családjának meglehetősen sok fajához tartoznak. Természetesen az utóbbi években tendencia volt az ilyen madarak összpopulációjának csökkenése felé, de a faj nem kihal. A Nemzetközi Vörös Könyv szerint az oriole jelenleg a minimális kockázatú taxon státuszával rendelkezik, és LC kategóriába tartozik.

Videó a közönséges oriole-ról