Afrika kígyói: mérgezőek és nem mérgezőek

Afrika bolygónk legforróbb kontinense, ezért ezeken a helyeken az állatvilág nagyon változatos, egyszerre több száz kígyófaj képviseli, amelyek közül a leghíresebbek a mambák, kobrák, pitonok és afrikai viperák. A hüllők osztályának alrendjének és a pikkelyesek rendjének mintegy négyszáz képviselője közül kilenc tucat rendkívül mérgező és veszélyes az emberre.

Mérgező kígyók

A világ leghalálosabb kígyóinak rangsora számos olyan fajt tartalmaz, amelyek veszélyes méreggel rendelkeznek, amely gyors halált okoz. Az afrikai kontinens legveszélyesebb mérgező kígyói közé tartozik a zöld keleti mamba, a foki kobra és a fekete mamba, valamint a meglehetősen gyakori afrikai vipera.

Cape Cobra (Naja nivea)

Másfél méteres kígyó található a kontinens délnyugati részén, beleértve a sűrűn lakott Dél-Afrika területét. A fajok képviselőit kis fej, karcsú és erős test jellemzi. Évente nagyszámú ember hal meg Afrikában a foki kobra harapásában, és a tarka színe miatt a kígyó szinte láthatatlanná válik természetes élőhelyén. A támadás előtt a Cape Cobra felemeli a test elejét, és észrevehetően felfújja a motorháztetőt, majd villámcsapást ad. A méreg azonnal hatással van a központi idegrendszerre, ami izombénulással és fulladásos halállal jár.

Zöld mamba (Dendroaspis viridis)

Smaragd afrikai óriás, más néven keleti mamba, levelek és ágak között található. Egy felnőtt testhossza két méteren belül van. A Zimbabwétől Kenyáig terjedő erdőterületek lakóit keskeny és hosszúkás fej jellemzi, amely nagyon simán beleolvad a testbe. A faj képviselői rendkívül agresszívak, és a harapást égető, erős fájdalom kíséri. Ennek a kígyónak a mérge képes korrodálni az élő szöveteket, és a végtagok meglehetősen gyors nekrózisát váltja ki. Orvosi ellátás hiányában nagyon magas a halál valószínűsége.

Fekete mamba (Dendroaspis polylepis)

Fekete mamba - Kelet-, Közép- és Dél-Afrika félszáraz régióinak veszélyes lakója a szavannákat és az erdőket kedveli. A második legnagyobb után királykobra egy mérges kígyó sötét olíva, olajzöld, szürkésbarna színű, kifejezett fémes fényű. A felnőttek könnyen meg tudják előzni az embert, és meglehetősen nagy mozgási sebességet fejlesztenek ki. A komplex bénító toxinok keverékén alapuló méreg gyorsan megbénítja a szív- és tüdőizmok munkáját, ami fájdalmas halált okoz az emberben.

afrikai vipera (Bitis)

Tizenhat faj tartozik a Viper családból származó mérgező kígyók nemzetségébe, és nagyon sok ember hal meg Afrikában az ilyen áspiák harapásától. A vipera jól álcázható, lassú és alkalmazkodik a különféle biotópok élőhelyéhez, beleértve a homokos sivatagokat és a nedves erdőövezeteket. A kígyó üreges fogai lehetővé teszik, hogy a méreg akadálytalanul bejusson az áldozat testébe, és gyorsan elpusztítsa a vérsejteket. A kontinensen elterjedt halálos kígyó alkonyatkor és éjszakai órákban aktív.

Köpködő kobra (Naja ashei)

A mérgező kígyó Afrika keleti és északkeleti részének lakója. E faj egyedei meghaladják a két métert. A mérget legfeljebb két méteres távolságból köpik ki, miközben egy kifejlett kígyó ösztönösen a szemébe célozza áldozatát. Egy veszélyes citotoxin képes meglehetősen gyorsan elpusztítani a szem szaruhártyáját, és negatívan befolyásolja a légzőrendszer és az idegrendszer állapotát. A nagy barna köpködő kobra faj képviselői a haplotípusok egyediségében, valamint a pikkelyek különleges szerkezetében és az eredeti színkombinációkban különböznek a többi afrikai köpködő kobrafajtól.

Feketenyakú kobra (Naja nigricollis)

A kontinensen elterjedt mérgező kígyófajok hossza eléri az 1,5-2,0 métert, és az ilyen pikkelyesek színe régiónként változik. A legtöbb esetben a kígyó színét világosbarna vagy sötétbarna háttér képviseli, néha elmosódott keresztirányú csíkokkal. A trópusi Afrika lakói a száraz és nedves szavannákat, sivatagokat, valamint a száraz folyómedreket kedvelik. Veszély esetén a mérget legfeljebb két-három méteres távolságból lövik ki. A toxin nem képes károsítani az ember bőrét, de hosszú távú vakságot okozhat.

Egyiptomi kígyó (Naja haje)

Egy felnőtt teljes hossza nem haladja meg a pár métert, de legfeljebb három méter hosszú egyedek találhatók. A kifejlett kígyók színe általában egyszínű, a világossárgától a sötétbarnáig, a hasi oldal világosabb színe. Az egyiptomi kígyó nyakán több sötét széles csík található, amelyek nagyon jól láthatóvá válnak fenyegető kígyópóz esetén. Nagyon jól ismertek a faj képviselőinek keresztcsíkos példányai is, melyek testét speciális széles sötétbarna és világossárga "kötések" díszítik. A faj Kelet- és Nyugat-Afrikában gyakori.

Nem mérgező kígyók

Az Afrika területén élő különféle nem mérges kígyók nem jelentenek veszélyt az emberi életre és egészségre. Az ilyen hüllők egyszerűen gigantikusak lehetnek, de az életmódjuk miatt a nem mérges kígyók kerülik a nyílt területeket és az emberekkel való találkozást.

Cserjezöld kígyó (Philothamnus semivariegatus)

A keskeny alakú családba tartozó nem mérges kígyó teljes testhossza 120-130 cm. A fajok képviselőit kékes árnyalatú lapított fej, valamint nagy kerek pupillákkal rendelkező szemek különböztetik meg. A kígyó teste vékony, a mérlegen erősen kifejezett gerincek találhatók. Színe élénkzöld, sötét foltokkal, néha jelentősen összeolvadva rövid csíkokká. A cserjezöld már az erdős területeket és a bokrokat kedveli, és Afrika nagy részén él, kivéve a Szaharát.

Rézkígyók (Prosymna)

A Lamprophiidae családba tartozó kígyók nemzetségébe átlagosan 12-40 cm hosszúságú egyedek tartoznak. Az ilyen kígyók sajátosságait egy meglehetősen széles fej képviseli, a rostralis pajzs még szélesebb részével, amely lapáthoz hasonlít. A rézkígyókat karcsú és erős, mérsékelt testhosszúság jellemzi, barna, olíva vagy lila színű, különböző árnyalatokkal. A foltos, foltos vagy csíkos fajok ismertek. A kígyó feje általában sötétebb, mint a teste és a farka. Afrikában endemikus, víztestek közelében, valamint mocsaras területeken él.

Schlegel-féle mascarene boa constrictor (Casarea dussumieri)

A nem mérges kígyó a Mascarene boák családjába tartozik, és sajátos nevét a híres francia utazó, Dussumier tiszteletére kapta. A faj sokáig meglehetősen elterjedt volt a trópusi erdőkben és a pálmaszavannán, de a nyulak és kecskék gyors betelepítése az élőhelyek jelentős részének pusztulását eredményezte. Ma Schlegel boák élnek az elfajzott pálmaszavannákon és cserjéken. A másfél méteres kígyó sötétbarna színű. Alsó része világosabb, nagyon sötét foltokkal. A testet kis pikkelyek borítják, kifejezett gerinccel.

Házi kígyó-aurora (Lamprophis aurora)

A keskeny alakú családba tartozó nem mérgező kígyó teljes testhossza 90 cm, keskeny fejével és zömök testével, amelyet fényes és sima pikkelyek borítanak. A felnőttek olívazöldek, vékony narancssárga csíkkal a hátuk mentén. A legfiatalabb egyedeket meglehetősen élénk szín jellemzi, minden skálán fehéres-zöld foltok és narancssárga dombornyomott csík. A házikígyó-aurora réteken és cserjéken él a Dél-afrikai Köztársaságban és Szváziföldön.

Gironde Copperhead (Coronella girondica)

A rézfejűek nemzetségébe és a már alakúak családjába tartozó kígyó hasonló a közönséges rézfejhez, de különbözik vékonyabb testében és lekerekített orrában. A hát színe barnás, szürkés vagy rózsaszínes-okker, szaggatott sötét csíkkal. A has gyakran sárga, narancssárga vagy piros, fekete gyémántmintával borítva. A fiatal egyedek hasonlóak a kifejlett kígyókhoz, de a hasuknál világosabb színűek. Az intermaxilláris pajzs kis méretű, és nem ékelődik be az internazális pajzsok közé. Meleg és száraz biotópokat lakik, miközben előnyben részesíti a mandula-, olaj- vagy szentjánoskenyérfákat.

Fokföldi százlábú (Aparallactus capensis)

Az Atractaspididae családjába tartozó kígyófaj. Egy felnőtt afrikai lakos teljes hossza eléri a 30-33 cm-t. A Cape százlábúnak kicsi feje van, meglehetősen kicsi szemei ​​vannak, és rugalmas, hengeres teste is van, amelyet sima pikkelyek borítanak. Nincs éles átmenet a test és a fej között. A kígyó színe a sárgástól a vöröses-barna és szürke árnyalatokig terjed. A fej és a nyak hegyén sötétebb barna vagy fekete szín található. A faj képviselői Délkelet-Afrika rétjein, lábánál és cserjéin élnek.

Nyugati boa (Eryx jaculus)

Az állábúak családjába és a homoki boák alcsaládjába tartozó nem mérgező kígyó közepes méretű és rövid farkú. A fej domború, a testtől nem határolódik el, számos kis pajzs borítja. A fang felső része és az elülső rész kissé domború. Egy vagy két sor fekete vagy barna foltok találhatók a háton, és a test oldalán sötét apró foltok találhatók. A fej egyszínű, de néha vannak sötét foltok. A test alsó része világos színű, sötét foltokkal. Egy fiatal kígyó hasa élénk rózsaszínű. A faj elterjedt Afrika északkeleti részén.

Rock Python (Python sebae)

Egy nagyon nagy, nem mérges kígyó kapta sajátos nevét a híres holland zoológus és gyógyszerész, Albert Seb tiszteletére. Egy felnőtt testhossza gyakran meghaladja az öt métert. A rock python meglehetősen karcsú, de masszív testtel rendelkezik. A fejet egy háromszög alakú folt a felső részén és a szemen áthaladó sötét csík jellemzi. A test mintáját keskeny cikk-cakk csíkok képviselik az oldalán és a hátoldalon. A kígyó testszíne szürkésbarna, de a hátán sárgásbarna árnyalat található. A faj elterjedési területe a Szaharától délre fekvő területekre terjed ki, amelyeket szavannák, trópusi és szubtrópusi erdők képviselnek.

Kígyó viselkedése

A hétköznapi emberek téves véleményével ellentétben a kígyók félelmetesek, ezért szinte soha nem támadnak először emberre, és csak ijedtség esetén, önvédelem céljából harapnak. Az ilyen hüllők hidegvérű állatok, amelyek még a fényrezgéseket is nagyon jól érzékelik.

Amikor egy személy közeledik, a kígyók leggyakrabban elkúsznak, de az emberek helytelen viselkedése kiválthatja a támadást. Célszerű megkerülni a felfedezett kígyót, vagy hangos taposással és bottal a földön kopogtatni próbálni. Szigorúan tilos a hüllőhöz túl közel menni és kézzel megérinteni. A kígyómarás áldozatát azonnal a legközelebbi egészségügyi intézménybe kell szállítani.

Videó: Afrika kígyói