Inka csér

Ez az eredeti madár egyike azon keveseknek, amelyek bajuszosak. De valójában ez nem egy bajusz, hanem csak egy csomó fehér toll. Megjelenése is nagyon harmonikus: a felülről látható vörös csőr tökéletesen kombinálódik a test alján lévő azonos színű mancsokkal. A madarat inka csérnek is nevezik. Ismerje meg részletesen az ilyen típusú madarakat.

A madarak a hordás típusba, a lilealakúak rendjébe, a csérfélék családjába, az inka csér nemzetségébe tartoznak. Larosterna inca - az inka csér latin neve. Fő vonzereje a vékony fehér tollak antenna formájában, amelyek a csőr tövénél kezdődnek (a madárban dúsan piros), és meglehetősen érdekes módon görbülnek előre. Ezeknek a tollaknak a hossza legfeljebb 5 centiméter. A tollas tollazat nem túl figyelemre méltó. A fej és a test hamuszürke. A szárnyaknak fehér szélük van, a farka pedig megegyezik a madáréval. Az inka csérnek a csőréhez illően élénkpiros lábai vannak. A madarak testhossza 39-42 centiméter lehet. A madár testtömege legfeljebb 200 gramm.

Egyébként nem csak a bajusz teszi rokonságba ezt a madarat a macskákkal. Hozzájuk hasonló hangokat ad ki, kellemes csendes nyávogás formájában. A természet olyan hangot adott neki.

Az inka csér élőhelye Dél-Amerika partvidéke. Ott lehet találni egy madarat. Fészkét a Perutól Chile északi részéig tartó területen építi. Ami a telelőhelyeket illeti, az inka csérek Közép-Chile és Ecuador tengerparti területeire repülnek.

Meg kell jegyezni, hogy ennek a madárfajnak a jelenlegi populációja 150 ezer egyed. A madarak jelentős veszteségeket szenvedtek 2004-ben és később. Ezért az IUCN kénytelen volt az inka csérket a veszélyeztetett fajok közé sorolni.

Manapság a populáció nem áll helyre túl gyorsan, mert a globális felmelegedés, a fészkelőhelyek csökkenése és az óceánok szennyezése akadályozza ezt. Vagyis ez a madár is szenved az emberi tevékenységtől.

Ha ennek a madárfajnak a nevéről beszélünk, akkor azt a madarak élőhelyének és Tavantinsuyu óceáni határainak egybeesése miatt kapták - az inka birodalom, amely a 12-16. században virágzott Dél-Amerikában.

Ami a madarak szocializációját illeti, csoportos életmód jellemzi őket.

Az inka csér társaságkedvelő ember, ezért a homokos partokon gyakran találkozhatunk több ezer madárral, akik összegyűlnek pihenni és madárnyelvükön beszélgetni. Igaz, annyira zajosak, hogy nagyon hangos a dübörgés a közelükben. És segítenek nekik létrehozni egy háttérzajt és sirályokat, amelyek megbarátkoznak az inka csérekkel. Végtére is, egyes és más madarak étrendje szinte azonos.

A madarak eredetinek tűnnek repülés közben. Lenyűgöző a kecses körözésük az óceán felett, zsákmányukat keresve. Az inka csér kinéz rá, és észrevetve egy halat, egy-két másodpercig a levegőben lóg, majd egy gyors rándítással a vízbe rohan, és megragadja a víz felszínén.

Egyébként ez a madárfaj is előszeretettel kíséri el a delfineket, kormoránokat, bálnákat, oroszlánfókákat abban a reményben, hogy halakkal lakmároznak, amitől megijesztenek. A helyi halászok alkalmazkodtak a közeli szerzetes csérekhez, amelyek halászhálókat kergetnek. Így a madarak a zsákmányuk maradványait is le akarják foglalni.

Ami a tenyésztést illeti, ez a madárfaj kis barlangokban fészkel, amelyek a Csendes-óceán partján találhatók. Sőt, ezek a madarak elfoglalhatják rokonaik üres fészkeit. Leggyakrabban két tojás van a kuplungjukban. Körülbelül négy hétig inkubálják a nőstényt. A kikelés után ezeknek a madaraknak az utódai még hét hétig teljesen a hímtől és a nősténytől függenek. A szülők félig emésztett formában etetik fiókáikat a kifogott hallal. A fiatal inka csér megerősödve és a szárnyon állva elhagyja a szülői fészket. Hideg idő beálltával a fiatal madarak a többiekkel együtt hagyományos telelőhelyeikre repülnek.